Boldogasszony Forrása

A Szignum Iskola közösségépítő családi és ifjúsági élménytábora a Balatonnál 2023-ban

EKCP-KP-1-2023/4-000006

Boldogasszony Forrása - testi és lelki megújulást segítő programok a makói SZIGNUM iskolában

Megvalósult az EKCP-KP-1-2023/4-000006 azonosítószámú pályázat egyházi közösségi programok támogatásával

A sikeres projekt keretében a következő programok valósultak meg:

Balatoni családi és ifjúsági hittantábor

Helyszín: Aranypart Hotel, Siófok, Beszédes József sétány 82.

Időpont: 2023.07.10-15.

Résztvevők száma a Szignum iskolából: 24 fő (tanulók, pedagógusok és szülők)

 

Már többször volt nyári tábor a Boldogasszony Iskolanővérek iskoláit összekapcsolva a Balatonon. Diákok, családok, előadók, segítők, szervezők töltöttek együtt egy hetet a magyar tenger partján. Szörfözés, előadások, játékok, strandolás, tábortűz volt a programok között.
Az idei tábor más volt. Szerettük volna kipróbálni, hogy csak a Szignum iskola diákjai, családjai legyenek együtt ezen a héten. Így jött össze a 26 fős csapat. 
Ha már víz partján leszünk, magától adódott a téma, amit kicsit jobban körbe akartunk járni, megismerni, lelki tartalmat nyerni: Jézus vizes csodái. A 6 nap igen gazdag programjában minden nap tartottunk egy úgynevezett hittanos blokkot, ahol a gyerekekkel megismertettük ezeket a csodákat, valamint az apostolokat, akik ezeknek a csodáknak a szemtanúi, megtapasztalói voltak.
Jézus első csodájával, a kánai menyegzővel kezdtük, ahol Jézus a vizet borrá változtatta. Ez a csoda az egymásra figyelést tanította meg nekünk. Hiszen Mária észrevette a házigazdák nehézségét, Jézus figyelt Mária szavára, az apostolok és a szolgák figyeltek Jézusra és teljesítették a parancsát.
Másnap a csodálatos halfogás története mellett bepillantást nyertünk a Genezáreti tó partján élő halászok mindennapi életébe. Péter szavait emeltük ki a mindennapi küzdelmeinkben bátorításként: „Mester, egész éjjel keményen dolgoztunk, mégsem fogtunk semmit, de ha te mondod, megteszem.”
Csütörtökön Jézus lecsendesítette a vihart, de nagyon. Két megélt esemény kapcsolódott ezen a napon ehhez a csodához. Hajnalban rendkívül nagy viharra ébredtünk: a fák lombjai szinte vízszintesben álltak a nagy szél erejétől, az eső ömlött. Délelőtt 10 órakor vitorlás hajón szerettünk volna ülni, de nem mertük bevállalni, (Lehet, hogy túl kicsi volt a hitünk?) ezért az időjárástól függően délutánra csúsztattuk az időpontot. Délután már szép, nyugodt volt az idő. Annyira lecsendesedett a vihar, hogy a vitorlát, így a hajót sem mozdította meg a szél. A hajómotor erejével tudtunk csak kimenni a vízre.
Majd Jézus a vízen járt. Ebben a csodában azt a gondolatot kaptuk, hogy amíg Péter Jézusra figyelt, ő maga is képes volt a csodára, majd a víz hullámaitól megijedt, félelem töltötte el és süllyedni kezdett. Bátran figyeljünk és bízzunk Jézusban.
A hittanos blokk mellett nagyon gazdag volt ennek a hétnek a programja: megtanultunk szörfözni, áthajóztunk Tihanyba, ahol a remete barlangokat, az apátsági templomot és a levendula központot néztük meg. Kirándultunk a Töreki tanösvényen, Balatonlellén a Csilli Choco Bons üzletben megnéztük a bon-bon készítés folyamatát. Volt esti fürdőzés (naplementéig), éneklés, szabadban tárcsán sütögetés, röplabda és vízilabda mérkőzés, reggeli torna, esti séta a Balaton partján. 
Visszatekintve erre a hétre:  nagy csoda volt számunkra!

(Forrás: Palást Makói Katolikus Tudósító XVIII. évfolyam 2. szám: http://www.makobelvaros.hu/downloads/documents/108)

Testi-lelki megújulást segítő családi és közösségi programok

Megvalósult az EGYH-KCP-19-0359 azonosítószámú pályázat egyházi közösségi programok támogatásával

Pályázatunkban az alábbiakra kértünk támogatást: Olyan hitéleti, oktatási, közösségépítő programokat kínálunk a környéken élőknek, amelyek találkoznak az ő szükségleteikkel és egyben összhangban vannak saját vallási értékeinkkel is.

A Covid járvány ellenére célkitűzéseinket sikerült megvalósítani:

2019. november 30-án adventi kézműves foglalkozás:
közös adventi koszorú készítés mellett egyéb karácsonyra hangoló tevékenységekkel (karácsonyi ének tanulás, mézeskalács sütés, gyertyatartó készítés...). A kézműves délután után az este 6 órás szentmise keretében az elkészült adventi koszorúk megáldásra kerültek.

2019. december 20 -án adventi lelkinap felnőtteknek "Szüntelen születésben" címmel, Zatykó László OFM, Pálfai Zoltán plébános, Bíró László görögkatolikus parókus és Baráti Kinga nővér vezetésével.
Közös ima és plenáris előadás után közös Biblia olvasás, kiscsoportos beszélgetés, meditatív körtánc közül választhattak a résztvevők. A napot taizei imaórával zártuk. A résztvevők körét zömben a Szignum tantestülete alkotta, mellettük voltak külsős érdeklődők is.

2020. január 2-5. Tudatos jelenlét lelkigyakorlaton 15 fő vett részt. A program bennlakásos volt: a szállást, étkezést is mi biztosítottunk. A lelkigyakorlatot Szászi Balázs és Baráti Kinga nővér vezette. Pálfai Zoltán, Varga Attila atyák mutatták be a szentmiséket.
A résztvevők teljes szilenciumot tartottak. Napi 4-5 óra közös ima, természetben való időzés, testmozgás, szentmise alkotta a lelkigyakorlat gerincét.

2020. március 09. Pozitív fegyelmezés- nevelés szülői műhely
A 2 órás foglalkozást Czellár Mónika és Gulyásné Auffenberg Noémi vezették.
Arról beszélgettek, hogy otthon milyen fegyelmezési problémák vannak, továbbá hogy miként tudnak egyszerre határozott és elfogadó szülők lenni; gyermekeiket olyan alapvető készségekre megtanítani, mint a felelősségvállalás, önértékelés, a hibázásból való tanulás...

2020. május 21. Ökoszemlélet fejlesztése - kis lépésekben tegyük meg, amit mi magunk tudunk
A teremtett világ érzett felelősség már előző évek lelkinapjainak témája volt. Most egy konkrét lépésre szántuk el magunkat. Meghívtunk egy helyi őstermelőt, és arról  beszélgettünk, hogy mi mit tehetünk: milyen élelmiszereket (és milyen csomagolásban) választunk; hogyan védjük a méheket és miért; mit jelent a mélymúlcsos - vegyszermentes kertészkedés, földművelés... A gondolatcsere mellett a Boldogasszony Forrása kertjében aktívan dolgoztunk, hogy megmutassuk elköteleződésünket a teremtésvédelem iránt.

2020. 08.17-19. Pozitív fegyelmezés 30 órás akkreditált tréning
Ezen a tréningen 28 fő sajátította el a Pozitív fegyelmezés alapjait. Közben tudatosítottuk, hogy a gyerekek nevelésében szülők és tanárok, nevelők mennyire egymást támogatva és együtt dolgozva tudunk csak eredményt elérni.
A program egyik eredménye, hogy elkezdtük egy délutáni érzelmi intelligencia foglalkozást tartani - kísérleti jelleggel. Itt a gyerekek körben ülnek szőnyegen. Ehhez szőnyegeket vásároltunk, illetve érzés szükséglet listákat állítottunk össze, és ezekből plakátokat nyomtattunk ki A1, B1 méretben, majd műanyag sínek segítségével kifüggesztettük közterekben: főként osztálytermekben és a Boldogasszony Forrása épületében. Ezek segítségével gyakrabban és tudatosabban tudjuk kifejezni érzéseinket, szükségleteinket. Könnyebb azokat tudatosítani, ha folyamatosan a szemünk előtt lebegnek, a szó szoros értelmében.

2020. januártól kéthetente Bibliaóra
Plébánia közösség tagjainak felkérésére Gottfried Hedvig nővér Szentírás olvasás és beszélgetés órákat vezet kétheti rendszerességgel. A Covid helyzettől függően élőben vagy online térben tartják ezeket a csoportos foglalkozásokat.

2020. február 18- 2020. december Gyászfeldolgozás
Gyász és veszteség-feldolgozás 8 hetes támogató programot vezetett Baráti Kinga nővér.
Tavasszal két csoport is indult: egy Makón és egy Kiszomboron a Plébánián. Ősszel Makón végezte el eredményesen egy csoport a cselekvésprogramot.

2020.02.25. - 05.25. Jóga gyakorlatok Kolumbán Katalin vezetésével

2020. október-december Mindfulness bevezető kurzus
A  a járványügyi rendelkezések szigorú betartásával kiscsoportban megvalósult a program.

2019-20 Kéthavi rendszerességgel voltak liturgikus körtánc foglalkozások
A résztvevők köre ebben a csoportban a legszélesebb: makói és szegedi lakosok is részt vettek alkalmainkon. A járvány kitörése óta ezt a foglalkozást felfüggesztettük.

---

A támogatott tevékenység Magyarország Kormánya és a Miniszterelnökség támogatásával valósult meg.

A támogatás kódja: EGYH-KCP-19-0359

A támogatás célja: Egyházi közösségi programok megvalósítása

A támogatás összege: 700 000 Ft

Támogatói logó

Boldogasszony Forrása - testi és lelki megújulást segítő programok a makói SZIGNUM iskolában

Megvalósult a EGYH-TAB-20-0061 azonosítószámú pályázat egyházi közösségi programok támogatásával

A sikeres projekt keretében a következő programok valósultak meg:

1. Családi tábor

Helyszín: Part Hotel Balatonlelle, Köztársaság u. 46.

Időpont: 2020.07.15-20.

Résztvevők száma a Szignum iskolából: 35 fő gyermek és 10 fő felnőtt (pedagógusok és szülők)

 

A Szignum 45 fővel vett részt a hatnapos (6 nap és 5 éjszaka) balatonlellei családi táborban. A szálláshely közel volt a parthoz, és a szabadstrand is könnyen megközelíthető volt. A táborban az iskolához tartozó családok mellett az iskolánkba járó tanulók kisebb csoportja is jelen volt, akikkel naponta 2*90 percben két fiatal tréner foglalkozott, akik az erőszakmentes kommunikáció valamint a mediáció alapvető készségeivel ismertették meg a kiskamaszokat. Ez a foglalkozás iskolánk számára igen fontos, hiszen a tanulók érzelmi intelligenciájának és konstruktív együttműködési hajlamának fejlesztése intézményünk egyik ismertetőjele, arculati eleme lett az elmúlt évek során.

A családokkal érkező kisebb gyerekek szívesen vettek részt a színes időtöltést hozó kézműves kreatív foglalkozásokon, melyeket önkéntes munkával egy kollégánk vezetett. Az egyik nagyszülő páros pedig a természet iránt érdeklődő gyerekeknek mutatta be a szálláshely udvarán és a Balaton partján gyűjtött apró élőlényeket úgy, ahogy talán még soha nem látták: mikroszkóp alatt.

Másik kollégánk az érdeklődő felnőtteknek vezetett tréninget minden nap, melynek témája a pozitív nevelés elméleti háttere, illetve gyakorlati alkalmazási lehetőségei volt. A résztvevők mindegyike kitartó hallgatója és aktív partnere volt ennek a 4*90 perces kurzusnak.

A táborba elszállítottuk az iskola tulajdonában lévő szörföket is, és fiatal de nagyon ügyes trénerünk segítségével többen megismerkedhettek ezzel a vízi sporttal. Az időjárás a fürdőzésnek gyakran nem kedvezett, viszont a szörfözők annál inkább élvezték a szeles időt.

A tábor napi rutinjához tartozott a különböző játékok, beszélgetések, közös étkezések, kirándulások, sportolás, és részvétel a szentmisén vagy esti imán.

A hat napig tartó táborban minden résztvevő talált magának megfelelő és hasznos időtöltést, és kikapcsolódás élménye sem maradt el.

2. Tanulói lelkinap

Helyszín: Szignum Kéttannyelvű Egyházi Általános Iskola, 6900 Makó, Szent István tér 14-16.

Időpont: 2020.11.30.

Résztvevők száma a Szignum iskolából: 38 fő tanuló

A lelkinap keretében iskolánk két hatodikos osztálya számára felvilágosító foglalkozást tartott két MFM-munkatárs külön a lányoknak és külön a fiúknak két csoportban.

 

---

A támogatott tevékenység Magyarország Kormánya és a Miniszterelnökség támogatásával valósult meg.

A támogatás kódja: EGYH-TAB-20-0061

A projekt címe:  Boldogasszony Forrása - testi és lelki megújulást segítő programok a makói SZIGNUM iskolában

A támogatás összege: 500 000 Ft

A támogatás célja: Egyházi közösségi programok megvalósítása

 

Támogatói logó