2026 - az új évben új lendülettel
Az Öko-parlament irányításával új figyelemfelhívási kampányt indítottunk iskolánkban
mit tehetünk még bolygónk (és önmagunk) jóllétéért,
miért fontos a szelektív hulladékgyűjtés;
mi nálunk a szelektív gyűjtés 7 módja
A téli hónapokban minden osztályban beszélgetést szervezünk ebben a témában,majd figyelemmel kísérjük, hogy mindez miként működik a gyakorlatban.
1. PAPÍR, MŰANYAG, FÉM
A Szignumban minden tanteremben van egy PAPÍR, MŰANYAG, FÉM feliratú kuka.
Makón ezeket a hulladékokat mind a sárga kukába kell dobni.
Együtt szállítják el és utána részben kézzel válogatják szét.
Mi történik a sárga kukába dobott hulladékkal?
“A lakossági szelektív hulladékgyűjtés keretében begyűjtött sárga edényes szelektív hulladék, illetve a gyűjtőszigeteken, hulladékgyűjtő udvarokban begyűjtött szelektív hulladék (műanyagok, papír, fém az üveg kivételével) a mérlegelést követően, a hulladék fizikai megjelenési formája miatt „ömlesztve” kerül átmeneti tárolásra a válogatócsarnok épületében.
A hulladék a zsákfeltépőbe, majd szállítószalagra kerül, amely a ballisztikus szeparátorra továbbítja a hulladékot.
A ballisztikus szeparátoron áthaladó hulladék, melynek feladata, hogy a feldolgozandó hulladékot fajsúlyuk és formájuk alapján egyidejűleg válassza szét (2D/3D), egy ferde felületű, több hosszanti részből álló rázóasztal segítségével a lejtő aljára a nehezebb „gurulósabb”, másik végére pedig a könnyebb „laposabb” anyagot válogatja.
A könnyebb anyagokat a lejtőn felfelé kényszeríti, míg a feladattal megbirkózni nem tudó rész az emelkedő alján esik le.
Felhordó szalag segítségével jut tovább a hulladék az optikai válogató rendszerbe, amellyel az előre beprogramozott anyagokat tudjuk szétválogatni (Pl.: PET, társított italos doboz, stb.).
Ezek után kerül a már előválogatott hulladék a válogató szalagra, ahol megtörténik a kézi válogatás az előre meghatározott tiszta, újrahasznosítható anyagfajtákra.
A szalag végén helyezkedik el mágneses leválasztó, amely a mágnesezhető fémek leválogatását végzi el.”
Forrás: https://www.szegedihulladek.hu/rolunk/regionalis-hulladekkezelo-kozpont
2. KOMPOSZT
A Szignumban minden tanteremben van egy KOMPOSZT feliratú kuka. Az udvaron pedig egy nagy zöld komposztáló edény.
A háztartási hulladék 30 százaléka konyhai hulladék. Egy átlagos magyar háztartásban egy embernek egy hét alatt közel 1 kg biohulladéka keletkezik.
A kidobott élelmiszerek nagy mértékben növelik a metánkibocsátást, és ezáltal jelentősen hozzájárulnak az éghajlatváltozáshoz.

3. Egyéb BIOHULLADÉK
Makón jelenleg még nincsenek barna kukák. Viszont az iskolában az ebédlősök segítségével van lehetőség az ételmaradékok újrahasznosítására, így amit nem tudsz megenni, azt ne a szemétbe dobd! Add oda az ebédlősöknek!
4. ÜVEG
A nem visszaváltható üvegek gyűjtésére iskolánkban egyetlen gyűjtőedényt találsz - a tanári szoba előtt.

5. SZÁRAZELEMEK ÉS HORDOZHATÓ AKKUMULÁTOROK
(tölthető elemek, mobiltelefon-, és notebook akkumulátorok) veszélyes hulladéknak minősülnek.
A porta mellett gyűjtjük.

6. HASZNÁLT SÜTŐOLAJ
Ez többnyire otthon keletkezik, de ha nincs leadóhely a közeledben, akkor iskolánkba is behozhatod:
az udvaron a kocsibejáró melletti gyűjtőhelyre.
Miért nem szabad a lefolyóba vagy a szemétbe önteni az olajat?
A lefolyóba vagy a WC-be öntve a csatorna dugulását okozza, ugyanis a zsír a csővezetékek falára lerakódik. Ha azonban megfelelően gyűjtjük és adjuk le, a használt sütőolaj új életet kezdhet üzemanyagként. További tudnivalók: https://mohu.hu/hu/hasznalt-sutoolaj

7. VISSZAVÁLTHATÓ
üveg, műanyag vagy fém palackokból még egy kis zsebpénzt is gyűjthetsz a RE-PONTOKON. (RE-mélem, tudod, hogy hol vannak ilyenek :-). Ha erre nincs időd/lehetőséged, akkor a porta melletti RE-PONT feliratú edénybe is teheted ezeket.

Mi kerüljön a vegyes kukákba?
Az iskolában tipikusan ilyen a használt papírzsebkendő, az összesöpört szemét vagy a porcicák, különféle erősen szennyezett anyagok, a kifogyott tollbetétek, a ceruzahegyezés mellékterméke...
Köszönjük, hogy odafigyelsz, és teszel saját magad és bolygónk jóllétéért!
Kérdés esetén fordulj hozzánk bizalommal:
DÖK
Fogalom tisztázás
Az "ökoiskola" szó ismerős Magyarországon, viszont a "Laudato Si' Megvalósítási Fórum" kevésbé. Megmagyarázzuk, hogy mit értünk ez alatt a két kifejezés alatt.
Mitől ökoiskola egy iskola?
Forrás: https://ofi.oh.gov.hu/mi-az-az-okoiskola
Az emberiség jelenlegi legnagyobb kihívása a környezeti válság. A környezettudatosabb életvitel kialakítása a válsággal való megküzdés egyik fő eszköze. Ehhez a célkitűzéshez járulnak hozzá az ökoiskolák iskolafejlesztő munkájuk során azzal, hogy a jövő generációk nevelése során a környezettudatosan cselekvő állampolgár eszményképét tartják szem előtt.
Egy ökoiskola abban különbözik egy átlagos iskolától, hogy nem csak a tanításban érvényesülnek a környezeti nevelés, a fenntarthatóság pedagógiájának elvei, hanem az iskolai élet minden területén; az iskola működtetése terén éppúgy, mint a gyerekek étkeztetése vagy a táborok szervezése során.
Az iskolai munkához több szálon kapcsolódik a helyi közösség. A helyi környezeti értékek és gondok részét képezik az iskola pedagógiai munkájának, a helyi pedagógiai programba beágyazottan.
Mitől innovatívak az ökoiskolák?
Az ökoiskolák innovativitása három szinten mutatkozik meg:
1. Pedagógiai szinten
2. A társas kapcsolatok szintjén
3. Technikai, gazdasági szinten
LAUDATO SI' MEGVALÓSÍTÁSI FÓRUM
A Laudato si' – azaz 'Áldott légy' – Ferenc pápa első önálló enciklikája, amely a közös otthon gondozása alcímet kapta.
Az enciklika elsősorban szociális témákról és a társadalmi igazságosság kérdéseiről szól, amelyek között jelentős szerep jut a környezetvédelemnek (katolikus szóhasználattal teremtésvédelemnek).
A Laudato si' Megvalósítási Fórum azért jött létre, hogy Laudato si' enciklikában megfogalmazott sürgető felhívásokra konkrét cselekvésen megmutatkozó válaszokat adjon.
A Laudato si' Megvalósítási Fórum 7 célt jelölt ki, amely angulul és néhány világnyelven itt olvasható:
https://laudatosiactionplatform.org/laudato-si-goals/
magyarul pedig itt:
Aki szeretne részt venni valamelyik cél megvalósításában, írjon a szignum@szignum.hu címre!
Fenntarthatósági témahét 2021.
Egyik fő témája az erdő volt
Ehhez, valamint a Föld Napjához kapcsolódóan készültek a fák és a levelek erezetének zsírkrétával készített mintája. A kisebbekkel közösen dolgoztunk, a nagyobbak otthon készítették munkáikat.
Tanulói beszámolók az 5.a osztályból
13 diákunk írt fogalmazást a témáról.
Beporzók napja
A Szignum 5.a osztályos tanulói vettek részt a programon
Iskola határok nélkül - önkéntes program
A Kassai oviban ültettünk virágokat.
2019.05.22-én egy Erasmus+ projektünk (2018-1-RO01-KA229-049265_4 Education without borders, Iskola határok nélkül) önkéntes programjaként az akkori 6.a osztályosokkal (Kerekes Ákos, Nagy Kristóf, Varga Sándor) mentünk el a Kassai óvodába virágokat ültetni az ovisokkal és óvónénivel együtt.


