Kasvirág is nyílik tankertünkben: összefogással valósult meg a Szignum palánta-projektje

A Szignum nyertes pályázója az Iskolakert programnak, amelynek célja, hogy öko szemléletű oktatási és nevelési teret biztosítson az iskolákban, amely által a tanulók a kerti zöldségnövények, gyümölcsök és dísznövények termesztési, gondozási munkáiban személyesen is részt vehetnek. - Öko-iskolaként kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a tankerttel kézzelfogható, gyakorlati tapasztalatokat nyújtsunk a diákjainak, bevonjuk őket a munkába, valamint az értékek előállításáról, védelméről, gondozásáról szerezzenek ismereteket – avatott be Borsosné Majoros Melinda tanárnő. 

  A kertvezetőtől megtudtunk, hogy a kezdeményezés szemléltető és konyhakerti funkciót is ellát, az eredményként megtermelt élelmiszereket és növényeket pedig a tanulók illetve az iskola közössége hasznosítja. A hely ezen túl egy ökológiai bemutató tér is, ahol a gyerekek közvetlen tapasztalatot szerezhetnek az állat- és növényvilág tagjainak az életközösségben betöltött szerepéről és viselkedéséről. – Összességében remekül épít a természettudományos tananyagra és kiegészíti az elméleti ismereteket is a gyakorlati munka – értékelt a technika szakos pedagógus. 

  A Szignum Iskolakertet hivatalosan 2022 októberében adták át, tehát már ez a második szezon, hogy a gyerekek növényeket gondozhatnak. A munkálatokat a kisebbek és a felsősök is lelkesen végzik, rendszeres feladatot jelent a terület tisztán tartása és a locsolás is. – Az idén többféle paradicsom és paprika, zeller, uborka és padlizsán palántát ültethettünk el, valamint virágokat is: lobéliát, jegecskét, kasvirágot és kakastaréjt.  Mindegyiket az Alföldi ASZC Galamb József Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola ajánlotta fel számunkra, amiért nagyon hálásak vagyunk. A két intézmény közt nagyon jó az együttműködés; rendszeresen vendégeskedhetünk gyakorlati foglalkozásokon is a középiskola műhelyében – tudtuk meg a szakmai koordinátortól. 

  A program sikerességét a fentieken túl az eredményeink is mutatják: a Szignum Kéttannyelvű Egyházi Általános Iskola 2024-ben újra pályázott az Ökoiskola címre, amelyet az Ökoiskola Értékelő Bizottság támogatásra javasolt, így intézményünk 2027. augusztus 31-ig ismét elnyerte azt.