Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Marci nevű kisfiú. Marci nagyon szeretett rajzolni, festeni, néhány képét ki is állították az iskolában. Egyszer elhatározta, hogy rajzol egy hatalmas várat, vizes árokkal, felvonóhíddal, zászlókkal. Már több órája dolgozott vele az iskola udvarán, mikor egy osztálytársa vár helyett egy hegynek nézte az alkotást. Marci igencsak elkeseredett. Arra járt egy tanár néni, aki látta, hogy a kisfiú milyen bánatos, s miután megtudta, mi a gond, így szólt: „Ugyan már, képes vagy rá, tudom, hogy meg tudod rajzolni álmaid várát! Ennél még nehezebb dolgokat is meg tudsz rajzolni. Múlt héten a társaid is készítettek valami hasonlót, neked sem okozhat ez különösebb problémát. Csak ne add fel!” A tanár néni tovább sétált, Marci pedig azt gondolta magában: „Honnan olyan biztos benne, hogy meg tudom rajzolni? Még hogy nehezebb dolgokat? Hát nem látja, hogy ezt a várat a világon a legnehezebb megrajzolni? Hogy a többiek is készítettek hasonlót? Nekik sikerült? Akkor tényleg velem van baj…” Éppen össze akarta pakolni a színes ceruzáit, mikor arra járt egy másik tanár néni, aki szintén megkérdezte, mi a gond, s miután meghallgatta Marcit, így szólt hozzá: „Várat vizes árokkal és felvonóhíddal? Ez aztán nem semmi! Nem tűnik könnyűnek! Azt láttam az ablakból, hogy igen hosszú ideje dolgozol, nagyon kitartó vagy. Azt is látom, hogy már megvan a vár alapja, erről gondolhatták a többiek, hogy hegy, ám ők nem tudják, hogy nem ez a vége, igaz? Alig várom, hogy lássam a szélben lengedező zászlókat!” Marci elmosolyodott, fogta a ceruzáit s folytatta a rajzot…
Gulyásné Auffenberg Noémi tanárnő