„Köszönöm, hogy elmostad a bögrém.”
„Köszönöm, hogy ilyen türelmesen vártál rám.”
„Jól esett, hogy megkérdezted, nagyon elfáradtam-e.”
„Köszönöm, hogy megvigasztaltad a kistesód.”
Sok szülő gondolja azt, hogy ezek olyan apró, természetes dolgok, hogy kár is szóba hozni őket. „Még szép, hogy elmos egy bögrét, én egész nap mosogatok!” „Türelmesen várt? Végre egyszer nem türelmetlenkedik…” „Megvigasztalta a tesóját? Az ő érdeke is, hogy ne sírjon a fülébe…” A legtöbben azonban pontosan tudjuk, mekkora erő rejtőzik ezekben a mondatokban.
Ha látom, hogy gyermekem azért mosta el a bögrém, hogy nekem ne kelljen és ezt meg is köszönöm neki, mindketten nyerünk vele. Ő megtudja, hogy észreveszem és értékelem a segítségét, ráadásul magával kapcsolatban is megerősödik, hogy figyelmes! Én pedig észrevehetem, hogy fontos vagyok a gyermekem számára.
Azt, hogy mi a türelem, akkor érzi meg a gyermek, ha akkor hozom szóba, mikor éppen türelmes volt! „Milyen sokáig vártál rám, hogy elkészüljek, igazán türelmes vagy, köszönöm!” /Ha éppen türelmetlen, hiába mondogatom, legyél már türelmes! Honnan tudja, milyen az? /
Aki megvigasztalja a kistesóját, az elég sok mindenre képes! Először is elég empátiával rendelkezik, hogy észrevegye, tennie kell valamit. Ezen kívül pozitívan képes hatni a körülötte lévőkre! Mi kell ennél több? Ha nem teszem szóvá, nem köszönöm meg neki, a végén még ő is azt fogja hinni, ez természetes dolog. Márpedig egyáltalán nem az!
Ha megegyeztünk valamiben (ld. előző havi cikk!), annak a megtétele már lehet természetes. Például, hogy megágyaz, az ajtóban leveszi a cipőjét, megmossa a fogát, este 8 után nem telefonozik, hétfőnként kiviszi a szemetet… Ám ha mindezeket betartja, azért néha-néha megtehetjük, hogy azt mondjuk: „Köszönöm, hogy betartod, amiben megállapodtunk…” Mert ugye még a „felnőtt-világban” sem természetes, hogy mindenki betartja a megállapodásokat…😊
Gulyásné Auffenberg Noémi tanárnő
