Ha Franciaország, akkor Párizs! Ki ne szeretné közelről látni az Eiffel-tornyot, a Notre Dame-ot, esetleg a Louvre-t? Mi mindezt láttuk, mégsem ezek maradtak meg a legszebb élményként szívünkben. Igaz, a szerencse sem szegődött mellénk, hiszen a Párizsban töltött egyetlen napon igen hideg volt, havas eső áztatott minket, a napot pedig sötét, vastag felhőtakaró fedte el szemünk elől.
Két kollégámmal (Kinga nővér, Kádárné Varga Szabina) és négy 6.b osztályos diákkal egy hetet töltöttünk Franciaországban, azon belül is egy Roye nevű kisvárosban. Az ottani általános iskolával és további négy ország iskolájával közösen veszünk részt egy Erasmus projektben, mely középpontjában a Pozitív Fegyelmezés áll.
Az együtt töltött hét első és utolsó napja utazással telt, hiszen a „zöld utat” választva éjszakai vonattal jutottunk el úti célunkhoz. Három teljes napon át az iskola épületében képződtünk, neves trénerek vezetésével. A diákoknak foglalkozásokat tartottak, melyekben személyes kompetenciáikat fejlesztették, ezalatt mi, pedagógusok tanári kompetenciáinkra helyeztük a hangsúlyt.
Sokszor előkerült, hogyan lehetünk határozottak oly módon, hogy az ne szigor legyen. A diákok bőrébe bújva érezhettük, mennyire fontos, hogy a tanár kapcsolódjon a diákhoz, s csak azt követően kerüljön elő, miben is kell változtatni. Sorra vettünk különböző magatartás problémákat, s ötleteltünk, milyen módon lehetne megoldani azokat. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy ha valaki helytelen módon viselkedik, amögött mindig rejtőzik valamilyen tévhit. A gyermekek (s természetesen mi, felnőttek is) mindig arra vágynak, hogy tartozzanak valahová, hogy fontosnak érezzék magukat, ám ezt gyakran rossz eszközökkel akarják elérni. Jó volt megtapasztalni, hogy mind a hat országban pontosan ugyanolyan típusú problémákkal küzdenek mind a diákok, mind a pedagógusok.
Alkalmunk nyílt körbejárni az iskolát, megtekinteni a termeket, a folyosót. Láthattuk, hogy az egészen pici gyermekeknél is plakátok, rajzok segítik az érzések beazonosítását, sőt, létrehoztak olyan zugot is, ahová „elvonulhatnak” a diákok, ha úgy érzik, időre van szükségük a megnyugváshoz.
S hogy - írásom elejére visszatérve -, mi minden maradt meg szép élményként szívünkben? Ha engem kérdeznek, azt válaszolnám, hogy például a franciák vendégszeretete, vagy a fogadó családok kedvessége - a velünk utazó egyik gyermeket mennyei finom tortával köszöntötték fel szülinapja alkalmából! Roye városka reggeli napsütésben pompázó, színes falevelekkel borított tekervényes utcáira is jó szívvel fogok emlékezni, s nem utolsó sorban feledhetetlen számomra két kollégám felbecsülhetetlen társasága.
Gulyásné Auffenberg Noémi tanárnő
