„Ne légy már ilyen lusta!”
„Legyél kicsit kitartóbb!”
„Nem lehetsz ennyire önző!”
„Tessék türelmesnek lenni! Ne szólj közbe, ha mással beszélek!”
Látott-e már valaki olyan gyermeket, aki egy ilyen mondat hallatán azt mondja:
„Milyen igazad van, megváltozom és nem leszek többé lusta/önző/türelmetlen…”
Nem valószínű, hogy így működnek a gyerekek, sőt, mi, felnőttek sem! Az ember
nem szereti, ha meg akarják változtatni, főleg, ha ezt szemrehányás, kritika, utasítás
formájában akarják elérni. Ilyenkor inkább „ellentámadásba lépünk”. /Nem is vagyok
lusta… Hogy jön ő ahhoz, hogy ilyeneket mondjon? Ő se türelmes velem…/
Mindezek ellenére sokszor hagyják el a szánkat ilyen mondatok és azt
gondolom, érthető is, miért. Szülőként úgy érezzük, a mi felelősségünk, hogy a
gyermek milyen tulajdonságokkal rendelkezik, mivé változik, alakul. Gyakran pedig
azért mondunk ilyeneket, mert nincs más, hatékonyabb ötletünk. A Pozitív
Fegyelmezés számtalan lehetőséget nyújt ezekre a helyzetekre is, ezek közül az
egyikről szeretnék most csupán írni.
„Azt határozzuk el, hogy mi magunk mit fogunk tenni, ne azt, hogy
mire próbáljuk rávenni a gyermeket!!” Mit is jelent ez? Ha például a gyermek
kicsit nehezen készülődik az esti lefekvéshez, mindenhol „ottfelejti magát”,
„szöszmörög”, ahelyett, hogy azt mondom: „Igyekezz már, olyan lassan haladsz,
csak húzod az időt!”, mondhatom azt is: „Akkor tudok esti mesét olvasni, ha
háromnegyed 8-ig készen vagyunk.” Vagy ahelyett, hogy azt mondom: „Hozd már a
házid, ha azt akarod, hogy segítsek! Nem érek rá egész nap…” mondhatom azt is:
„Délután 6 óráig tudok segíteni a házi feladatban.” Ezekben a helyzetekben (főleg, ha
a gyermek rendszeresen hall ilyet) a gyerekek érzik, hogy nem akarják őket semmire
„rávenni”, s bármi is lesz végül, az az ő döntésük következménye. S mi felnőttek mit
nyerünk? Nem bosszantjuk fel magunkat, önmagunk és gyermekeink számára sem
leszünk utálatosak, s felelősségtudatra, önállóságra tanítjuk gyermekeinket. Kis
túlzással, annyi dolgunk van csupán, hogy döntési helyzeteket teremtsünk a
gyerekek számára, s legyünk mellettük, akárhogy is alakulnak a dolgok.
Szabadon dönteni… Vállalni a döntések következményeit… Tanulni a
hibákból… - Ezek segítenek a fejlődésben! S való igaz, gyakran mi, felnőttek jobban
vágyunk a változásra, mint maguk a gyerekek, de a változáshoz mi kevesek
vagyunk. Nem a mi kérésünkre (felszólításunkra) tűnnek el a rossz
szokások/tulajdonságok! Kell hozzá a gyermek is! Sőt, önállóan is tudnak változni, ha
látják értelmét. Ez esetben azonban akár hihetetlen csodákra képesek!
Gulyásné Auffenberg Noémi tanárnő
