Nagycsoportos óvodásoknak, folyamatos becsatlakozási lehetőséggel!
A makói Szignum Kéttannyelvű Egyházi Általános Iskola 17 esztendeje kötelezte el magát az idegen nyelv magas szintű oktatása mellett, a kistérségben elsőként. Évfolyamonként két osztályban, emelt szintű illetve két tanítási nyelvű osztályokban ismerkedhetnek diákjaink az angollal.
A SZIGNUM a korai nyelvtanítás mellett tette le a voksát, mivel a kutatások is azt igazolják, hogy a kisgyermekkor nagyon előnyös az idegen nyelvekkel történő ismerkedés elkezdéséhez. A kicsik ráéreznek a nyelvtanulás ízére és szép lesz a kiejtésük. Agyukban, a nyelvi központba hálózatos struktúra formájában épülnek be a nyelvek, ami nem hogy gátolná az anyanyelv helyes és magas szintű elsajátítását, de azáltal, hogy a gyermek folyamatosan összehasonlítja a kettőt, még jobb nyelvi teljesítményre ösztönöz.
Több mint egy évtizede működik a Szignumban az angol nyelvi ovi, amelyet intézményünk nyelvtanárai tartanak nagycsoportos óvodásoknak. Az életkori sajátosságoknak megfelelő, játékos foglalkozások ismerkedési lehetőséget biztosítanak a nyelven kívül az iskolai élettel is, és a szülőknek személyes konzultáció lehetőséget. Az ingyenes, egész tanévben tartott, heti egy foglalkozásokon gyermekközpontú, bevált módszereket alkalmaznak a nyelvtanárok. Az angol nyelvvel való vidám ismerkedés népszerű a családok körében, mindig nagy az érdeklődés a foglalkozások iránt.