Családi és nagyszülő-unokatábor a Balatonnál

Családi és nagyszülő-unoka tábor

KAROLINA és SZIGNUM közös nyári tábora

2021. július 6-11 között (5 éjszaka)

PART HOTEL BALATONLELLE Köztársaság u. 46

Figyelem! A felnőttek csak védettségi igazolvánnyal jöhetnek!

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/pentektol-ingyenesen-letoltheto-vedooltast-igazolo-mobilalkalmazas-szolgaltatoknak-es-az

 

Kedves Családok!

Idén is sokat gondolkodtunk azon, hogy a hagyományos, szeretett, önkéntességen és nagyszülöket is hívó családi együttléten alapuló táborunkat meghirdessük-e. Azzal a reménnyel indítjuk útra a jelentkezést, hogy július elején a vírushelyzet megengedi az együttlétet.

Ebben az évben külön szervezzük az ifjúsági tábort, amelynek a felhívása már megjelent.

A családi tábor helyszíne a Balaton parttól 150 méterre lévő, kizárólagos használatunkban lévő épület, amelyre a fenti néven (Part Hotel Balatonlelle) tudnak rákeresni.

 

A hagyományokhoz híven most is önkéntes alapon várjuk a szülők felajánlásait a napi programmal kapcsolatban. Az összesítést június elején megküldjük, a napi beosztást pedig a hagyományokhoz híven első este beszéljük meg.(Ha a vírushelyzet megengedi, akkor találkozunk is!)

A táborban karolinás szakácsnő vezetésével mi magunk készítjük el a reggelit és a vacsorát - beosztás szerint. Ezért minden felnőttől (gyerek segítséggel) kérünk önkéntes szolgálatot az étkezések körüli tennivalók végzésében ( étel előkészítése, terítés, mosogatás).

A  jelentkezési lapon felmérjük, hogy ki mit vállal a közös konyhai szolgálaton kívül (program a helyszínen, kirándulás szervezése konkrét úticéllal a környéken, stb…),ill. lehet kérni is az elmúlt évek jó gyakorlataiból (pl. esti mese, báb, kézműves program).

Ellátás: Első nap vacsorától utolsó nap reggeliig fél panzió (reggeli, vacsora)

Jól felszerelt nagy konyha hűtőkkel a rendelkezésünkre áll. Szendvicseket reggelinél lehet csomagolni tízóraira, ebédre. Mindenkit kérünk arra, hogy a svédasztalos reggelihez hozzon abból ami neki otthon „megtermett”(gyümölcs, méz, lekvár, zöldség stb)

Utazás: egyénileg telekocsival vagy tömegközlekedési eszközzel

A tábor költsége: 25.000 Ft/fő 18 éves kor felett, 20.000 Ft/ fő 7-17 éves kor között; 15.000 Ft/fő 3-6 éves kor között. 3 éves korig ingyenes, ha nincs szüksége a gyereknek külön ágyra;. Mindez tartalmazza a szállásdíjat, reggelit, vacsorát és egyéb költségeket (pl. szervezési költség, szörfszállítás és karbantartás;  sup és szörfözési lehetőséget

Befizetés: Minimum 25.000 Ft/család foglalót a jelentkezés visszaigazolása után kérjük befizetni az akkor jelezett módon. A teljes       összeget július 2-ig szükséges befizetni.

Az árat csak akkor tudjuk tartani, ha az elmúlt évekhez hasonlóan családokkal tudjuk megtölteni a tábort és a férőhelyeket teljesen ki tudjuk használni.  Ezért a befizetett részvételi díjat nem tudjuk visszaadni, ha valaki mégsem tud eljönni a táborba vagy nem tud végig részt venni rajta. A helyek átadhatók egy - a feltételeket vállaló – másik családnak

Jelentkezni  az alább megadott linken lehet.

A jelentkezés elfogadásában csak a sorrend és a férőhely számít!!!!

https://forms.office.com/Pages/ResponsePage.aspx?id=UtyriGY9hU-kMJOt2njvEs1SVxGynHtEiaTnGTvE5WpUNTdMUDc3RDhURlFWSUowNE9QUk1ZMkhCUC4u

 

Kérdésekre választ, vagy további információt a barati.eszter@szignum.hu; szegedi.agnes@karolinaiskola.hu vagy a titkárság@karolinaiskola.hu  email címen lehet kérni.

 

Szeged, 2021.03.17.

Most is nagyon szép napjaink lesznek, ha együtt önkéntesen dolgozunk!

 

A találkozásig üdvözlettel a szervezők nevében:

 

 Kinga nővér és Szegedi Ágnes