Újrahasznosított mesevilág

Mesedoboz projekt a 4. évfolyamon

   Vajon mire lehet jó egy üres cipősdoboz? Például díszek, játékok, apró kütyük tárolására. Mi azonban az újrahasznosítás jegyében történetmesélésre használtunk fel néhányat, így készülhettek el a szebbnél-szebb és igen kreatív megoldással kialakított mini színpadok.

   A díszlettervezők ezúttal a 4. évfolyamos diákok voltak. A 4.-es olvasókönyv „Túl az Óperencián” című témaköréből választott mesék egy-egy jelenetén keresztül pedig a történetmesélést is gyakorolhattuk. A mesedobozok elkészítésére több, mint 2 hónap állt rendelkezésre, ez időben sok mesével megismerkedtünk a tanórákon. A mesedobozok elkészítése otthon zajlott, az elkészítésbe a családokat is be lehetett vonni. A közösségi alkotások mellett azonban születtek gyönyörűen elkészített tanulói munkák is. A két negyedik évfolyam az elkészült alkotásokból az aulában kiállítást is szervezett, melynek csodájára egy héten át járhattak az arra járó diáktársak. A projektet a 4.a osztály egyénileg, a 4.b osztály csoportmunkában fejezte be.

   A 4.a osztályos diákok pedig történetmeséléssel zárták a mesék világát. A mesélés élményét is megtapasztalva mindenki kipróbálhatta magát egy kicsit a „színpadon”, ahol a dobozban ábrázolt jelenet segítségével elevenedtek meg a történetek. A meséket a gyerekek saját szavaikkal, a tanórán megbeszélt szempontok alapján mutatták be egymásnak.

   Reméljük, hogy a hamarosan következő történelmi olvasmányokat is fel tudjuk majd dolgozni hasonlóan kreatív technikával, hogy az olvasás igazán élményszerűvé váljék a diákok számára.

Kerekesné Dócs Nikoletta (4.a) és Reiszné Surinás Piroska (4.b) tanítók

2023. január 25.